M2 manőver

M2 manőver

Beállás várakozóhelyre balra előre 90º-os szögben, majd visszatolatás a szemközti sávba

 

 

M2 manőver

Követelmény

A feladatot két várakozó jármű közé történő parkolással kell végrehajtani úgy, hogy a feladat végrehajtása után a jármű kijelölt várakozó helyen az előírásoknak megfelelően (a vonalra nem ráállva) helyezkedjen el. A vizsgázó a személygépkocsival a manővernek megfelelően, szabályosan elhelyezkedve, balra kanyarodási szándékát jelezve, a megfelelő körültekintéssel előremenetben finom sebességtartással, a beálláshoz szükséges íven haladva (a személygépkocsi helyzetétől függő iránymódosításokkal) álljon be a várakozó járművek közé. Beálláskor,korrigáláskor a személygépkocsi mozgásának megfelelő irányba nézzen, valamint előre és oldalra pillantásokkal ellenőrizze a manőver helyességét. Rögzítse kézifékkel a személygépkocsit, majd hátramenetben jobbra haladva álljon ki úgy – a kiállási iránynak megfelelő irányjelzést alkalmazva -, hogy az eredeti iránnyal szemközti sávba érkezzen. A vizsgázónak a manőver végrehajtása alatt mindig a jármű mozgásának megfelelő irányjelzést kell adnia.

 

Hibavonalat kell adni, ha

>a parkolás után nem a parkolóhely közepére helyezte el a járművet,
>a jármű hossztengelye nagymértékben eltér a parkolóhely tengelyétől,
>másodszori javítással sikerült a feladatot végrehajtani

 

 

 

TANFOLYAM INDUL:

    KÖVETKEZŐ>>> ...

    19

    Dec