M4 manőver

M4 manőver

Beállás várakozóhelyre balra hátra 90º-os szögben

 

 

M4 manőver

 

Követelmény

A feladatot két várakozó jármű közé történő parkolással kell végrehajtani úgy, hogy a feladat végrehajtása után a jármű kijelölt várakozó helyen az előírásoknak megfelelően (a vonalra nem ráállva) helyezkedjen el. A vizsgázó a személygépkocsival a manővernek megfelelően, szabályosan elhelyezkedve, balra kanyarodási szándékát jelezve, a megfelelő körültekintés után induljon el hátramenetben finom sebességtartással, a beálláshoz szükséges íven haladva (a személygépkocsi helyzetétől függő iránymódosításokkal) álljon be a várakozó járművek közé. Beálláskor, korrigáláskor a személygépkocsi mozgásának megfelelőirányba nézzen, valamint előre és oldalra pillantásokkal ellenőrizze a manőver helyességét. Rögzítse kézifékkel a személygépkocsit, majd előremenetben jobbra haladva álljon ki úgy a kiállási iránynak megfelelő irányjelzést alkalmazva, hogy az eredeti iránnyal szemközti sávba érkezzen meg. A vizsgázónak a manőver végrehajtása alatt mindig a jármű mozgásának megfelelő irányjelzést kell adnia.

 

Hibavonalat kell adni, ha

>parkolás után nem a parkolóhely közepére helyezte el a járművet,
>a jármű hossztengelye nagymértékben eltér a parkolóhely tengelyétől,
>másodszori javítással sikerült a feladatot végrehajtani

 

 

 

TANFOLYAM INDUL:

Sajnos jelenleg nem tudjuk megtartani a tantermi tanfolyamokat. A jelentkezőkkel egyeztetünk, akik már jelezték részvételi szándékukat. Ha kérdésed van, kérjük, keress bennünket telefonon vagy e-mailben! Nyitva tartásunk: hétfő és csütörtöki napokon 10-16 óráig