Beállás várakozóhelyre jobbra előre 90º-os szögben majd kiállás

M1 – Beállás várakozóhelyre jobbra előre 90º-os szögben, majd kiállás

Követelmény

A feladatot két várakozó jármű közé történő parkolással kell végrehajtani úgy, hogy a feladat végrehajtása után a jármű kijelölt várakozó helyen az előírásoknak megfelelően (a vonalra nem ráállva) helyezkedjen el. A vizsgázó a személygépkocsival a manővernek megfelelően, szabályosan elhelyezkedve, jobbra kanyarodási szándékát jelezve, a megfelelő körültekintéssel előremenetben finom sebességtartással, a beálláshoz szükséges íven haladva (a személygépkocsi helyzetétől függő iránymódosításokkal) álljon be a várakozó járművek közé. Beálláskor, korrigáláskor a személygépkocsi mozgásának megfelelő irányba nézzen, valamint előre és oldalra pillantásokkal ellenőrizze a manőver helyességét. Rögzítse kézifékkel a személygépkocsit, majd hátramenetben álljon ki. A vizsgázónak a manőver végrehajtása alatt mindig a jármű mozgásának megfelelő irányjelzést kell adnia.

Hibavonalat kell adni, ha

  • a parkolás után nem a parkolóhely közepére helyezte el a járművet,
  • a jármű hossztengelye nagymértékben eltér a parkolóhely tengelyétől,
  • másodszori javítással sikerült a feladatot végrehajtani
0

Mi is sütiket használunk Infó

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás